― Te, nem megyünk Kínába?
― De.
― És? Mennyi időre?
― Hát, minimum egy hónapra.
― Akkor szedjük össze a csapatot!

Valahogy így kezdődött. Azt, hogy melyikünk tette fel a kérdést és melyikünk vágta rá azonnal, pillanatnyi gondolkodás nélkül, hogy de, már nem tudnám megmondani. Nem volt többé kérdés, eldöntöttük, megyünk Kínába. Persze ehhez hozzátartozik, hogy Laci jó pár évig dolgozott Pekingben másodmagával és 2005 márciusában öten meglátogattuk. A meglátogatás ez esetben szerényen annyit jelent, hogy kis megszakítással (és fogyatkozással) egy hónapra beköltöztünk hozzá. Tehát az összeszedendő csapat alatt a 2005-ös bagázst értettük. Csakhogy amikor megemlítettük, hogy megyünk Kínába, de rögtön, még idén, és nem csak úgy, hanem egy kerek hónapra, meglehetősen egybecsengő válaszokat kaptunk:
― Á, majd jövőre. Idén Mexikó, hogy mexikói csajok testéről igyam a tequilát.
― Nem megyünk inkább jövőre? Most az összes pénzem, erőm, akarásom, akármim a lakásra megy rá, de talán jövőre összekapom magam.
― Hú, úgy mennék, de most nemhogy egy kanyim nincs, még mínuszban is vagyok. Jövőre?
Illetve volt még ez:
― Jó nektek.

Így szűkült a csapat hirtelenjében kétfősre. De nem vakartuk sokáig a fejünket, ha ketten, hát ketten.
(Ezúton üzenjük az érintetteknek, hogy immár egy garasunk sincs ― nekem legalábbis nincs ―, de jövőre szívesen megyünk megint.)
Aztán ― mintegy véletlenül ― megkérdeztem a nővéremet:
― Te, ne adjak kölcsön?
Mire ő:
― De.
Így vált háromfőssé a csapat.

Látjátok? Egy-egy ilyen hamari DE dönti el az emberek sorsát. ;o)


2005 márciusában:



Nos, elérkezett a tervezés ideje. Pekingben már voltunk eleget felkiáltással elhatároztuk, hogy mit nekünk Nagy Fal, menjünk inkább délre! Laci volt a szószóló: Shanghaiban még alig volt, az neki kell; Hangzhou jó, kezeskedik érte; Guilin és Yangshuo is jó, azokért még kezeskednie sem kell, mert a cukorsüveg hegyek hallatán úgyis elkap minket harci láz; Kumingra meg kíváncsi, mert ha minden igaz, ott is jók a hegyek. Én a magam részéről Chegduhoz és Leshanhoz ragaszkodtam, nehogy már pandapark és jókora Buddha nélkül maradjak. Abban mindhárman egyetértettünk, hogy Hongkong jó, tehát ez is eldöntetett. Aztán meg úgy véltük, kellene egy kis tengerpart, némi fürdőzés, így raktuk be az útvonaltervbe Xiament, hadd szóljon.

Hanem ez a fránya Yuan manapság már nem 23, de 32 Ft, és a szállás is drágább, mint 2005-ben, főleg, hogy nem lesz kinél lakni, mindenhol szállodázni kell. Hú, odass, a vonat is tök drága már, nemhogy a repülő! (Persze mind a szállás, mind az utazás kapcsán kiderült később, hogy a netben nem kell túlzottan bízni, de ez maradjon más bejegyzések témája.) Na, ha nem lesz elegendő egy hónapra a pénzünk ― illetve, ha csak Lacinak lenne elegendő pénze ―, és amúgy sincs annyi szabadságunk ― illetve csak Lacinak van annyi ―, akkor, a francba is, menjünk, de csak három hétre! Kinyitottuk a Google Maps-et, majd összedobtunk egy XLS-t, beletoltuk az útvonaltervet, időpontokkal, utazás- és szállásköltséggel, és kiderült, hogy a három hét izzasztóan szoros: sok az állomás, sok az utazás. Ne kelljen már loholni, ejnye! Úgyhogy, ha fájó szívvel is, kihúztuk a listáról Xiament. Fene vigye, akkor majd Hongkongból egyenest Shanghaiba repülünk vissza! Hát persze.

A repülőjegy vásárlás nem ment gördülékenyen, sokba került a lustaság. Jó előre megnéztük és örömmel megállapítottuk, hogy kijevi átszállással meglesz a Budapest―Shanghai fejenként úgy 150000-ből oda-vissza, aztán… Pató Pál módjára nem vettünk jegyet. Hm. Másfél hónappal később, már nemhogy kijevi, de moszkvai átszállással sem volt semmi, maradt a KLM a maga horribilis amszterdami illetékével, és csak azért úsztuk meg az egészet fejenként 216500-ból, mert augusztus ötödikén bepróbáltam egy repülőjegy foglalást a NagyPihenes.hu-n. Ezt ugyan eleinte drágálltuk, ám augusztus tizedikére már nem annyira, úgyhogy lóhalálában összekapartam a pénzt és rohantam fizetni. Akkor vált biztossá, hogy szeptember 20-án indulunk és október 11-én érünk haza. Aztán a vízumkérés is az utolsó pillanatra, jóval a repülőjegy vásárlás utánra maradt, ráadásul Laci nem találta az útlevelét, tehát augusztus végén állt neki újat csináltatni és csak utána vízumot. De végül csak lett repülőjegy, útlevél, vízum, szóval minden, ami egy efféle utazáshoz szükséges, így szeptember 20-án szépen, kellő magabizással taxiztunk Ferihegyre.

Agyő!

Szerző: TREX  2010.10.27. 16:20 Szólj hozzá!

Címkék: peking hongkong shanghai nagy fal xian oriental pearl

A bejegyzés trackback címe:

https://vizualimpakt.blog.hu/api/trackback/id/tr572403743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.