Mielőtt repülőre szállnánk és némi kalanddal fűszerezve suhannánk Shanghaiba Amszterdamon át, toporognék még kicsit itthon, mert legalább lélekben (és blogon) tartson tovább ez a kínai út három hétnél!

Nos, sokáig kerestem a hátizsákomat. (Íme a személyleírása: sötétkék, ha jól emlékszem karcsúsága dacára nyolcvanas bendőjű és ennek megfelelően nagyszájú.) Kerestem mindenfelé, leginkább persze a negyvenkevés négyzetméteren, amit otthonomnak tudhatok, de zaklattam a családomat, barátaimat, nem adtam-e kölcsön valakinek, akadt, aki még kutatott is utána, sőt, az évekkel ezelőtti barátnőmet is felhívtam, tud-e bármit róla, és különben is, AZONNAL ADJÁTOK VISSZA, DE RÖGTÖN! Ezt a hercehurcát az utazás előtti hétvégén untam meg, szombaton elbumliztam az Europarkba, ott találtam egy fess, kékesszürke, hetven literes, Kilimanjaro Plus típusú hátizsákot leárazva tizenötezerért, és kaján örömmel fáradtam a pénztárhoz. (Tanzániai vulkánnal a hátamon remek dolog lesz Kínában fel-alá caplatni, gondoltam.) Mivel tudtam, hogy a folyószámlámon már egy megveszekedett garas sincs, hiszen 6000 híján az összes forintomat friss, ropogós euróvá tettem, hitelkártyával meg nem bírtam soha, ezért a céges kártyámmal hozakodtam elő… Amit olyan, de olyan régen használtam, észre sem vettem, hogy 2009 novemberében lejárt. Szóval az esélytelenek nyugalmával ácsorogtam a pénztárnál és pislogtam bután. Felhívtam hát a tesómat, hogy finom rábeszélésként kérdezzem meg, merre jár. Végül az ő hitelkártyájával vettük meg a zsákot.

Amúgy tesómnak is kellett egy méretesebb darab: ő az egyik kolleganőjétől kérte kölcsön. Az út során kiderült, mindkét zsák kiállása remek. Álltak, akár Guilin városában a Fubo Shan:


A dolog pikantériája, hogy két nappal ezelőtt ezt a levelet kaptam a nővéremtől: „Ma rendet raktunk a kertben. Bemegyek a garázsba pakolászni. Szerinted mit találtam a lomtalanításra váró cuccok között?... Elárulom: Egy 70 és egy 80 literes hátizsákot...” Ennyit a hátizsákok vásárlásáról és kölcsönkéréséről.

Szóval, amíg vártam a nővéremet, hogy jöjjön és megvillogtassa a hitelkártyáját, csellengtem kicsit az Europarkban és beszédelegtem az első könyvesboltba. Igaz, a neten nem néztem, de már korábban is kajtattam egy jóféle kínai útikönyv után, rajtaütésszerűen jártam különböző könyves- és térképboltokban, de valahogy sosem akadt Kínáról szóló, nemhogy tetszésemnek megfelelő. Erre tessék, ott várt rám a tökéletes útitárs! Igen, indulás előtt két nappal, és igen, a boltban, ahová csak azért tértem be, hogy elüssem valahogy az időt, amíg fizetni tudok végre a zsákért. A könyv kicsit szamárfülesen, de annál kacérabban kínálgatta magát 5990 forintért. Naná, hogy odaadtam érte a hétvégére szánt, maradék hazai pénzemet! Ő volt az:

(Kossuth Kiadó, ISBN 9789630955218)

Bár megviselte az utazás – Ming például leöntötte teával, a hazarohanásban pedig úgy meggyűrődött, akár egy gondterhelt sharpei homloka –, jó és hasznos társnak bizonyult. Nem győztük könyvjelzővel, mert remek ötleteket, támpontokat és tanácsokat adott – s persze olykor-olykor tévedett. Hiába, Tom Le Bas 2006-ban szerkesztette, a kiadás 2008-as, ma 2010-et írunk, közben meg a világ, s főleg Kína, változik.

De mindezekre visszatérünk még, későbbi bejegyzésekben.

Szerző: TREX  2010.11.03. 22:40 Szólj hozzá!

Címkék: útikönyv

A bejegyzés trackback címe:

https://vizualimpakt.blog.hu/api/trackback/id/tr702421265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.